A gyermekbántalmazás egyre gyakoribb téma a szakmai konferenciákon és a médiában is. Nem véletlenül, hiszen a veszélyeztetett gyermekek száma évről évre növekszik. Lassan mindennapi "szenzáció", hogy itt kisgyereket éheztetnek, amott vernek halálra, vagy szexuálisan zaklatják, prostitúcióra kényszerítik őket.

E témakörben adta közre kutatási eredményeit néhány éve Tóth Olga, a TÁRKI munkatársa. Elsőként térképezte fel a családon belüli erőszak gyakoriságát. Megállapításai súlyosak, többek között arról tanúskodnak, hogy nálunk széles társadalmi körben elfogadott "nevelési eszköz" a fizikai bántalmazás és nem ritka a gyermekek családon belüli szexuális zaklatása sem. A kutatás azt is megállapítja, hogy bár jogilag szabályozott a probléma - a gyermekbántalmazás büntetendő cselekmény -, ennek ellenére a jogszabályok végrehajtói többnyire tehetetlenek azokban a konkrét esetekben, amelyekben segítségüket és intézkedésüket kérik. Vagyis a paragrafus csak papíron kötelez, érvényesítésére nemigen kerül sor. Hiányoznak a konfliktuskezelő stratégiák és az olyan segélyszervezetek, otthonok is, amelyek érdemben segíteni tudnának a családoknak.

Az úttörőnek számító, írásos kutatási anyag összeállítása óta négy esztendő telt el. Vajon mi a helyzet a megdöbbentő tényfeltárás óta? A tapasztalatokról dr. Herczog Máriát, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársát kérdeztük.

A gyermekek közül kik számítanak veszélyeztetettnek? Milyen veszélyek és hol fenyegetik őket?

Voltaképpen valamennyi gyermek potenciálisan veszélyeztetettnek számít és hivatalosan - büntetőjogilag - ezen 18 éves korig értendők a fiatalkorúak. Ha valamiféle fokozatot vagy "rangsort" akarnánk felállítani a veszélyeztetettség szempontjából, akkor azt mondhatnánk, hogy a szegény, lecsúszott családokban fordul elő leginkább a gyermekprostitúció, a szexuális kizsákmányolás. Főként azok a gyermekek veszélyeztetettek, akik alacsony iskolázottságúak, rossz, reménytelen gazdasági, szociális körülmények között, izoláltan élnek, és érzelmileg jól kötődnek szüleikhez, nevelőikhez. Ahol a családban van előzmény, történt korábban szexuális bántalmazás, ott erősebb a veszély. A fogyatékkal élő gyermekek ugyancsak nagyon kiszolgáltatottak. Bántani sokféleképpen lehet, többek között szóval is, nem csak tettlegesen. Az állandóan szidott, megalázott gyerek életre szóló sérüléseket szerez.

A közhiedelemmel ellentétben, sajnos nem az utcán, a diszkóban, a közlekedési eszközökön, nem az elhagyott parkokban és eldugott mellékutcákban leselkedik a gyermekekre a legtöbb veszély, hanem a családban. És ez azért jelent fokozott fenyegetettséget, mert a szégyenteljes események rejtve maradnak a kis közösségben, azok a gyerek, az anya, a rokonság félelme, netán közömbössége miatt csak ritkán kerülnek napvilágra. A lélek S.O.S.-jelzései legtöbb esetben csak későn érkeznek olyan helyre, ahol segíteni tudnak. A hallgatás egyfajta védekezés, hiszen a kicsinek továbbra is ott kell élnie, abban a közegben, ahol a bántás, a megaláztatás érte és éri. Egy fedél alatt kell élnie az őt szexuálisan bántalmazó, zaklató apával, nevelőapával, testvérrel, rokonnal, ezért nem mer panaszkodni, inkább tűr a végsőkig. Ugyanez a helyzet a gyermekintézményekben, ahol bizony hosszú ideig megbújhatnak, észrevétlenül dolgozhatnak agresszív, pedofil hajlamú emberek is, vagy esetleg az idősebb gyerekek bántalmazzák a kisebbeket, gyengébbeket, könnyű prédát találva bennük.

Kialakult-e valamiféle elfogadható eredménnyel biztató védekezési stratégia a bántalmazások ellen?

Igen nagy erő a nyilvánosság. Az a legnagyobb baj, amikor "családban marad" alapon senki nem tesz semmit. A pedagógusok nemigen szereznek tudomást ezekről az esetekről, a gyerekek közül kevesen bíznak bennük, és maguk a tanárok sem fogadókészek valamennyien az ilyen "magán jellegű" problémákra.

Magyarországon 1997 óta van gyermekvédelmi törvény, és 1999 óta áldozatvédelmi kormányhatározat. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye kimondja, hogy mindezek értelmében tilos a gyermekek érzelmi és fizikai bántalmazása. Ennek ellenére nincsenek látványos és biztató eredmények.

Miben reménykedhetünk a jövőt illetően?

Vannak elhatározások és különféle próbálkozások, és bár hosszú folyamatra kell számítani, az mindenesetre biztató, hogy valami már elkezdődött. Fontos lenne, hogy a jog - ha szükséges - intenzívebben és hatékonyabban avatkozhasson az ilyen ügyekbe, és ne tartson egy-egy büntetőügy évekig. Kívánatos lenne az is, hogy a bántalmazott, megfélemlített gyerekek kapjanak megfelelő terápiás segítséget és az elkövetőt emeljék ki a családból - ne a gyereket. A büntetőeljárás során a meghallgatás ne szembesítéssel, hanem kamerával történjen, és maradjon el a többszöri vizsgálat, kihallgatás, mert mindez további lelki sérüléseket okozhat.

Novemberben aláírták az internetbűnözésről szóló egyezményt. Mit takar ez?

Ennek értelmében bűnt követ el, aki feltesz pornográf képeket gyermekekről az internetre, és az is, aki letölti ezeket. Nemzetközi egyezmény született erről, és ez mindenképpen előrelépés. Készülőben van nálunk is egy nemzetközi akcióterv a megelőzésre, azt is meghatározva, hogy kinek mi a feladata ebben a témakörben.

Egyesületünk - a Család, Gyermek és Ifjúság Egyesület - rendre megjelenteti a hazai és nemzetközi jogszabályokat, és praktikus ismereteket is közöl hozzájuk, hogy értelmezhetők legyenek a mindennapokban. Megvásároltunk egy mexikói bábfilmet, a Chiocca fája címűt, amelyben két kis majom meséli el egymásnak bántalmazása történetét, és egy madár segít nekik, hogy el merjék mondani a velük történteket. A film a megelőzést és a már megtörténtek feltárását szolgálja. Már hétezer kisiskolás látta és nagy sikere volt.
Reményeink szerint a hatékony nemzetközi tapasztalatcserék alapján sikerül olyan egységes értékrendet kialakítani, amelynek alapján csökkenni fog nálunk a világszerte sok gondot okozó gyermekbán

(Forrás:Leopold Györgyi, Sulinet)