A magyar kultúra deklaráltan áldozat orientált.(A kereszténység már alapjában kimondja az áldozattal szemben tanúsított szolidaritást, mint pozitív morális értéket.) Ennek ellenére, a hétköznapi élet csak ritkán teremt megfelelõ feltételeket a traumatikus tapasztalatok feldolgozásához. Fontos mozzanat a magyar lakosság közelmúltban lezajlott tömeges traumatizációja, ami jelentõs mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az aktuális traumatikus élmények elhárításra kerülnek. Ebben sajnos nem jelentenek kivételt az egészségügyi dolgozók ill. a rendõrök sem.
     A traumakezelés igen lényeges tényezõje, hogy a trauma ténye vajon ismert-e az áldozat, a környezet ill. a szolgáltatást nyújtó személy számára.
     Amennyiben a traumatikus tapasztalat ténye ismert (pl. katasztrófák, háború, erõszakos bûncselekmény stb.) akkor az elsõ és legalkalmasabb módszer a "trauma debriefing". A "trauma debriefing" már több évtizede van használatban. Ez egy olyan a módszer, mely közvetlenül a traumatogén esemény bekövetkezte után veszi kezelésbe az illetõ személyt. Célja megelõzni a PTSD tünetegyüttes kialakulását azáltal, hogy közvetlenül az esemény bekövetkezte után támogatást, szeretet, biztonságot igyekszik nyújtani az áldozatnak, s egyben rávenni arra, hogy elmondja az általa átélt szörnyûségeket.
     Gyermekek esetében a "trauma debriefing" élhet a játékterápia ill. a rajzterápia módszereivel is.
     A rajzterápia egyébként is igen alkalmas eszköz a tömeges traumatikus tapasztalatok feldolgozásához.
     Amennyiben a debriefing nem jár sikerrel, kialakulhat a PTSD tünetegyüttes. Az éjszakai felriadások, rémálmok, iskolai visszaesések, a szülõktõl, hozzátartozóktól való elhidegülés, zárkózottság biztos tünete a trauma fennállásának. Fontos szem elõtt tartani, hogy bár a tünetek idõvel el is tûnhetnek, ez nem jelenti egyben a probléma megoldását!
     A trauma így rejtõzködni kezd, más, nehezen felismerhetõ formában jelenik meg. A késõbbiekben tehát az áldozat már csak ritkán beszél a trauma ill. a bántalmazottság tényérõl. Nem azért, mert titkolózik, de azért, mert igyekszik tudomást nem venni a tényrõl, és problémáit nem köti többé az adott eseményhez.
     A késõbbiekben a traumafeltárás fontos feltétele a traumaszenzitivitás. Tehát az, hogy a hozzátartozó, orvos, tanár, tanácsadó rágondoljon a trauma meglétének lehetõségére ill. arra, hogy tudatában legyen a súlyos traumatogén események traumakiváltó hatásának.
     Habár a hozzátartozók gyakran szeretnék a traumatikus eseményeket meg nem történtekké tenni, ezzel igen nagy kárt okoznak a traumatizált személyeknek, és nagyban hozzájárulnak a trauma elhallgatásához és állandósulásához.
     A rejtõzködõ traumatikus tapasztalatok gyakran csak évtizedek multán, hosszú terápiás folyamat során kerülnek feltárásra. Az áldozat ugyanis nem észleli a kapcsolatot, pl. a szerfüggõség, nemi- és magatartászavarok és a traumatikus tapasztalatok ténye között.
     A trauma feltárásra egyaránt alkalmas bármely, pszichoanalízisen alapuló pszichoterápiás módszer. Igen lényegesnek tûnik a terapeuta által kialakított meghitt viszony, mely a traumatizált személyben bizalmat tud ébreszteni.
     A trauma egyébként csak ritka esetben oldható meg csupán gyógyszerek segítségével, de alkalmazhatók a kezelés részeként a modern SSRI típusú antidepresszánsok.
     A traumatikus állapotok kezelésében igen fontos szerep jut azoknak az alapítványoknak, melyek a traumatizált személyek ellátását tûzték ki célul. Ezek az intézmények rendelkeznek a megfelelõ szakmai háttérrel, szupervíziós lehetõségekkel, és mindenekelõtt a traumaszenzitivitás megfelelõ mértékével.
     A tapasztalt trauma-terapeuták rendelkeznek a szükséges gyakorlattal, hogy végigvezessék az áldozatokat a trauma-feldolgozás útján.
     Magyarországon számos alapítvány foglalkozik traumakezeléssel ill. tanácsadással. Egyesek közülük szakosodtak bizonyos traumatizált személyek egyes csoportjaira. 

(Forrás: http://www.behsci.sote.hu/nok/w_trau16.htm)